Romhalmaz házak,
kegyetlen, zord világ.
Viharvert álmok közt,
vaknál sötétebb éjszakák.

Kitört ablakok,
újságot kerget a szél.
Kopott szívekben megkopott lélek,
s minden balhét remél ...

Ember, csak egyedül ne maradj,
ember, ne add fel önmagad,
ember, figyelj, éld életed,
ember, a szakadtnak is nyújtsd kezet,
ember, magától senki sem rossz,
ember, ne légy hát gonosz,
ember, éld életed,
ember, mindenkinek nyújts kezet!

Pokolba készülsz,
de a mennybe érsz.
Mennyekbe nézel,
sátánoktól félsz.

Mennyeken, poklokon át
kegyelmet kérsz.

Bármerre nézel:
minden elvakít.

Sötétben, fények között
mindenki eltaszít,
gyöngéden, erőszakkal
nincs, ki megjavít.

Ördög és angyal:
mindketten megaláznak,
éjjel és nappal
várnak rám,
s megtalálnak.

Lenéznek sokszor,
ne törődj velük.
Emberek állnak,
bánt a közönyük.

Nincs, ki helyetted
néha visszaüt.

ördög és angyal:
mindketten megaláznak,
éjjel és nappal
várnak rám,
s megtalálnak.

Hívtuk egymást, örömre vágytunk,
a testedet régóta várom.
Fekszünk a csendben, magunkra hagyva:
két ember egy elfáradt ágyon.

Nem merünk szólni, rossz ez a csend,
repülni kellene újra fent!
Cigire gyújtasz, a plafont nézed,
s várok merengve, de néma a szád.

Most itt vagy velem,
csak Te vagy nekem,
segítened kéne,
hogy elviseljem az életem!

Hát ez se sikerült, ez nem jött össze,
perceket keresünk, mely nem jöhet már.
Várunk merengve, s néma a száj,
két ember egy elfáradt ágyon.

Múlandóság Asszonya

Évek szava szólt,
évek szava nekem mesélte el,
hogy mennyire véges az út,
melyen indultam, s tovább mennem kell.

Múlandóság Asszonya,
kinek örök az otthona,
ki előtt mindig hosszú a sor:
reményeinket elrejted valahol.

évek szava kért,
évek szava tőlem reméli most,
életemről a nagy dumát.
Szólok magamhoz: végre ne hazudozz!

Múlandóság Asszonya,
kinek örök az otthona,
ki előtt mindig hosszú a sor:
reményeinket elrejted valahol.

évek szava vár,
évek szava tőlem kéri már,
hogy feledjem régi életem,
így talán lesz, ki egyszer megtalál.

Múlandóság Asszonya,
kinek örök az otthona,
ki előtt mindig hosszú a sor:
reményeinket elrejted valahol.

Kevés az élet

Egyforma napok, egyforma percek,
rácsok mögötti szabadság.
Egyforma mosoly, egyforma közöny:
ez az intézeti világ.

Sír a szemed, senki sem érti,
szakadt a szíved, mint tépett ruhád.
Hervadó virág csupán a léted:
ez az intézeti világ.

Balhézol,
vagy balhéznak veled?
Miért lopják meg életed?
Elszöksz, menekülsz,
de visszadob a sors,
egy életen át csak kóborolsz.

Szeretethiány, jéghideg szavak,
parancsok, szitkok zuhannak rád.
Nincs öröm, kevés az élet:
ez az intézeti világ.

Balhézol,
vagy balhéznak veled?
Miért lopják meg életed?
Elszöksz, menekülsz,
de visszadob a sors,
egy életen át csak kóborolsz.

Hidd el, egy jó szó mindenkinek kell,
sokakért szól hát ez a dal.
Ne mondd, hogy téged nem érdekel,
ne mondd, hogy más baja nem zavar!
NE MONDD!

Menekülésre nincs szabály

Néptelen utcán motor surran,
elélép egy kisgyerek ...
Másik életet ki ad néki?
Mondjátok szótlan istenek!

Megáll a perc és sír a csend,
előkerülnek emberek ...
Gyűlölt szemekkel néznek rád,
bekerít a néma döbbenet.

Vigyázz, a baj lesben áll,
észrevétlenül rád talál.
óvakodsz tőle, futhatsz előle,
menekülésre nincs szabály!

Vár rád egy cella: sötét, néma,
kínokkal éled életed...
Pár soros hír, vagy beszédtéma,
ami néked a végzeted.

szabadulsz, helyed nem találod,
bűnösnek ki nyújt majd kezet?
De kell még akkor is élned,
mikor már végképp nem lehet.

Vigyázz, a baj lesben áll,
észrevétlenül rád talál.
óvakodsz tőle, futhatsz előle,
menekülésre nincs szabály!

Kell egy jobb világ!

Ember, légy te éber,
ha mindent tudni akarsz.
örökké nyomaszt a kényszer,
s így önmagad foglya maradsz.

álnok ünnepek rémképei
vezetnek utadon rég:

Mert rossz a világ,
kell egy jobb világ,
nem, nem az örökös vád.
Félsz, ugye félsz,
de igazat remélsz,
mert még hiszed a mát.

Lassan jogod lesz szólni,
ha szavad el is akad.
Sokszor helyetted szólnak,
de szavuk nem mond sokat.

Súlyos köznapok zuhannak rád,
roppansz a súlyuk alatt:

Mert rossz a világ,
kell egy jobb világ,
nem, nem az örökös vád.

Ne hagyj el!

Ne küldj el,
s ne menj el!
Keresnem téged
miért kell?

Keress meg
s ölelj át,
eljutok mindig
tehozzád.

Hidd el, fontos az adott szó,
s hidd el azt, ami neked jó!

Hát becsapni
a szemeddel,
mondd meg, kérlek,
hogy miért kell?

Bocsásd meg,
hogyha bántanak,
s ne engedd,
hogy én bántsalak.

Ne küldj el,
s ne menj el!

Keresnem téged
miért kell?

Keress meg
s ölelj át,
eljutok mindig
tehozzád.

Hidd el, fontos az adott szó,
s hidd el azt, ami neked jó!

Hát becsapni
a szemeddel,
mondd meg, kérlek.

hogy miért kell?

Bocsásd meg,
hogyha bántanak,
s ne engedd,
hogy én bántsalak.

Amikor kell az ölelés,
amikor jó a remegés,
az éjszaka oly kevés:
hát ne hagyj el!

Nincs helyem

Felnőtt leszek és nincs helyem,
marad az utca és a tér.
Nem találom meg azt, ki szeret,
ki mindennél többet ér.

A lépcsőházban jövünk össze,
itt találnak társaim.
Hol van az otthon, ahol értik,
és megértik vágyaim?

Sokkal inkább hiszem:
az ember elveszett, árva,
az ész azt sugallja,
útját ne egyedül járja.

Egy sarki kocsma a törzshelyem,
körülvesz lárma és füst.
Senki nem hazudik szépet nekem,
és nincs, ki ellenem küzd.

Sokkal inkább hiszem:
az ember elveszett, árva,
az ész azt sugallja,
útját ne egyedül járja.

Akaratom szerint

Akaratom szerint: legyen kék az ég,
akaratom szerint: nézhessek szét,
akaratom szerint: szólhasson szavam,
akaratom szerint: védjem meg magam.

Akaratom szerint: nem vagyok bűnös,
akaratom szerint: csak védtelen, zűrös.
akaratom szerint: nézzétek szemem,
akaratom szerint: fogjátok kezem!

Ami volt, tovább nem mehet,
az ember magával mit tehet?
át kell törni minden falon!
Régi életem ég veled,
mert így akarom!

Legyen hitem, mely senkit sem zavar,
akaratom szerint: segítsen a dal,
akaratom szerint: legyen, aki szeret,
akaratom szerint: erőm csak így lehet!

Ami volt, tovább nem mehet,
az ember magával mit tehet?
át kell törni minden falon
Régi életem ég veled,
mert így akarom!

Vízió II.

Bízom és remélem:

hogy nem folynak a folyók visszafelé,
felhők sem zuhannak szálló madarakra,
a gyökerek földben maradnak,
s nem lesz könnye a csillagoknak.

Át kell törni minden falon,
minden falon, mert így AKAROM!

Boldogok, akik megtartják a parancsolatokat,
s így joguk lesz átlépni a Szeretet Kapuját.
De kívül maradnak mindazok,
akik haragot szítanak,
és megszólják az Igazak igazát.

Én vagyok a Kezdet és a Vég.

Legyen Véletek a hitünk tisztasága,
MERT TISZTÁN ÉLNI ANNYI,
MINT SZOLGÁUL SZEGŐDNI A JÓHOZ!