|
1988. Szemedben a csillagok
2005.03.28. 17:26
 Álmodom, Éjszakák, Fázom a szélben, Virágdal, Amikor a köd bezár, Érezzél engem, Síri csend az éjjel, Tombolhat a szél, Szemedben a csillagok, Tisztelet a mestereknek, Vándor, Bonus Track: Tépett álmok, Akarom őt
Álmodom
Lassan, mondhatnám, léhán,
dacból másztam a létrán.
Hidd el, feléd indultam,
hátul álltam a sorban!
Kiálltam a próbát,
én vagyok most fenn,
de torkomon akad a szó.
álmodom egész nap csak rólad,
hol maradsz el, úgy, de úgy hiányzol!
álmodom én felülről is rólad,
bárhol is vagy, legyél hozzám jó!
Túl szép alulról minden,
téged ez meg ne tévesszen!
Kiálltam a próbát,
én vagyok most fenn,
de torkomon akad a szó.
Álmodom egész nap csak rólad,
hol maradsz el, úgy, de úgy hiányzol!
álmodom én felülről is rólad,
bárhol is vagy, legyél hozzám jó!
Éjszakák
A szó eltalál, az arcomba vág,
vér nem folyik, de a seb jobban fáj!
Átkot szórnak lenéznek,
nem vagyok jó, csak ellenségnek,
mert félnek!
Nincs baj velem, csak létem a vétkem,
de ennyi kell, mondd, mért adnám fel?
Átkot szórnak lenéznek,
nem fogadnak el, csak ellenségnek,
mert félnek!
Éjszakák, rossz érzések,
nem jut más, csak hűvös ágy!
Álmatlan az éj, fáradt a reggel,
de egy-két utam van még talán!
Átkot szórnak lenéznek,
nem fogadnak el, csak ellenségnek,
mert félnek!
Éjszakák, rossz érzések,
nem jut más, csak hűvös ágy!
Álmatlan az éj, fáradt a reggel,
de egy-két utam van még talán!
Fázom a szélben
Nincs, már nincs vígasz,
ne remélj feloldozást,
nincs, ki megbocsátana már ilyen árulást!
éj-mélybe visznek a lábaim,
és a szélbe suttogom átkaim!
Ázom, fázom a szélben, ahogy a fák,
Tízszer tízezer álmot gondolok át,
égtél, tüzet ígértél, hazug a szád!
Tőlem össze is dőlhet ez a világ!
Kár, hogy engem fűtött csupán a lángolás,
Kár, hogy haragos lett nagyon a búcsúzás!
Arcodba vágtam, hogy: felejts el!
De közben vártam, hogy átölelj!
Ázom, fázom a szélben, ahogy a fák,
Tízszer tízezer álmot gondolok át,
égtél, tüzet ígértél, hazug a szád!
Tőlem össze is dőlhet ez a világ!
Virágdal a XXI. századból
Kellettem,
fáj, de leszakít.
nem kérlelt,
csak hazavitt.
Bántott hó, a jégeső,
kínzott nyár, vagy télidő:
szabad voltam, nincstelen,
de sértetlen, ó Istenem!
Új világ:
súgta a szád,
s testemet
drót fonja át!
Bántott hó, a jégeső,
kínzott nyár, vagy télidő:
szabad voltam, nincstelen,
de sértetlen, ó Istenem!
Kell remény,
de nincs kegyelem!
Hervad már
zöld levelem
Bántott hó, a jégeső,
kínzott nyár, vagy télidő:
szabad voltam, nincstelen,
de sértetlen, ó Istenem!
Amikor a köd bezár
Könnyen a mélybe vész,
aki mindig a mélybe néz!
Hagyd el az árnyakat,
ne velük mérd önmagad!
Amikor a köd bezár:
neked az minden!
Kellj fel a székről,
nézz fel a mélyből,
bújj ki a ködből,
a vég pereméről- a fény felé!
- a fény felé!
Kényes éjszakán:
a semmi néz le rád!
Rogyva térdepelsz,
mindent csapra versz!
Amikor a köd bezár:
neked az minden!
Kellj fel a székről,
nézz fel a mélyből,
bújj ki a ködből,
a vég pereméről- a fény felé!
Érezzél engem
Fáradt a testem-lelkem,
vadságom fojtogat,
jó nálad megpihennem,
eldobni maszkomat.
A hűségben magam törtem,
hogy nekem megmaradj,
ha van még büszkeségem,
az most már csak te vagy!
Élj, érezzél engem!
Ne várj, most bújj hozzám!
Élj, érezzél engem!
Ne várj, most bújj hozzám!
Nem remélt ajándék vagy,
megtalált gondolat,
te vagy, ki vágyaimnak
most végre arcot ad.
Megjövök, hangod kérem,
tested nem mostoha,
életem veled élem,
lesz nyarunk, de tél soha.
Élj, érezzél engem!
Ne várj, most bújj hozzám!
Élj, érezzél engem!
Ne várj, most bújj hozzám!
Síri csend az éjjel
Síri csend az éjjel,
őrültek álmaid,
ne várj, indulj el,
legyen erőd!
Az ész ritkaság,
kivesző, de még reménykedsz,
így élsz, félve lépsz,
de beletörődsz!
Soha ne add fel a reményt!
Mindig falnak ütközöl,
ha csak hangod tündököl,
fiú, rajta! Semmi vész!
Szótlan néha többet érsz!
Csupa láng a nappal,
elégtek rég a percek,
egy sincs, nem várt meg
a múló idő!
Az út keskenyebb,
parttalan, de csak járod,
így élsz, félve lépsz,
mert idekötődsz!
Tombolhat szél
Tombolhat szél, rám hullhat ég,
akkor is továbbviszem szívem törvényét.
Rázkódjon föld, tépjen vihar,
engem nem érdekel, ha a világ mást akar!
Engem semmi el nem tántorít,
benned bízom, gyere segíts!
Sújtson ököl, sok nehéz kar,
engem nem érdekel, ha a világ mást akar!
Rombolhat gép, nem téphet szét,
akkor is tovább viszem szívem törvényét.
Engem semmi el nem tántorít,
benned bízom, gyere segíts!
én csak harcolok érted,
nekem ennyi elég!
Mindent megtennék érted,
Isten hozott közénk!
Szemedben a csillagok
Ne azt kérdezd tőlem,
hogy melyik csillagjegyben,
melyik áldott évben,
hogy hiszek-e a jelben!
Nem ez számít, higgy nekem!
Ne kérdezd meg rólam
a jós varázsgömbjét,
ne kutasd fel értem
az álmaid mélyét!
Egész máshol keressél!
Szemedben égnek a csillagok,
a távolba nézel, de én itt vagyok.
most engem ölelj át, ne az éjszakát,
vedd észre végre már,
hogy szeretlek, s találj rám!
Tenyeremben nézed,
az élet vonalát,
ahelyett, hogy végre
megszorítanád,
s arcodat ráhajtanád.
Szemedben égnek a csillagok,
a távolba nézel, de én itt vagyok.
most engem ölelj át, ne az éjszakát,
vedd észre végre már,
hogy szeretlek, s találj rám!
Vándor
Élete valahol véget ér,
a szíve már nem dobog.
Fekete föld mélyén
örökre megnyugodott.
Nem siratja senki őt,
nem könnyeznek a sírja előtt.
Csavargó volt, bolyongott,
magányosan kóborolt,
senkije se volt, semmije se volt,
csak az élete.
Vén szemét lehunyva élete megszakadt,
nem indul új útra, pihen a föld alatt.
Elmondom nektek az ő történetét,arról mesélek, hogyan élt.
Megszületett, kapott nevet, csak egyet nem, SZERETETET!
Szülei eldobták, nem törődtek vele, nem maradt semmije, csak az élete.
Magas falak, rácsok mögött, zsiványok, tolvajok között telt a
gyermekkora, ott volt az otthona és mégis vidáman élt, szívébe zárta a
nagy reményt, hogy egyszer majd innen elmehet, várják erdők, völgyek, hegyek.
Szabad lesz, mint a madár, északtól délig, kelettől nyugatig minden földet bejár.
Az idő eljött, ő szabad lett,
útra kelhet a végtelenbe,
ezt álmodta, erre ébredt,
évek óta csak ezt remélte.
Amerre járt, megszerették,
és ha néha megkérdezték,
hogy honnan indult, s mi a célja,
ő vidáman csak ezt dalolta:
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Éhét, szomját elfeledte,
csak a világ érdekelte,
hosszú haját fújja a szél,
ereiben lüktet a vér.
Forró nyár jön hideg télre,
hosszú út áll már mögötte,
de nem néz hátra, megy előre
jókedvűen énekelve:
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Nem kell a csillogás,
nem kell a ragyogás,
nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy,
nem kell a céltalan cél!
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Évek túl hamar szállnak el,
csavargó haja hófehér.
Szíve dobban még, szeme tűzben ég,
de hívja már az örök pihenés.
Nem félek, amíg élek,
várnak a messzeségek,
városok, országút pora!
Napfényben, zord télben,
minden nap, minden éjjel
vándorlok, nem állok meg soha!
Tépett álom
Vásott farmer, tépett álom,
elakadt a szó a szánkon.
Jön-e újabb alkalom ?
hogyha kell, én vállalom.
Nézd, az újság képei túl ostobák,
a sok szín színtelen, hát nem kell nékem,
csakis a lényeg!
hogy futnak a fények,bár közöttük élek,
de elvakítanak.
Aki fürge: néha béna,
minden ranghoz kell egy létra,
fáradt lábbal mászhatod,
és a csúcsot álmodod, amíg bírod!
Nézd, az újság képei túl ostobák,
a sok szín színtelen, hát nem kell nékem,
csakis a lényeg!
hogy futnak a fények,bár közöttük élek,
de elvakítanak.
Akarom őt!
Egy-két év a szerelem?
én nem tudom.
Egy-két évnyi türelem,
miért vállalom?
Mert akarom őt!
Magyarázni mégse kellene már!
úgy érzem hinni kellene....!
Szavakon, lovagolni kellemetlen.
A szavakat visszasírni mégse mertem.
öt-hat szó a papíron,
szép vallomás.
öt-hat szó, letagadom,
ez nem vitás!
De akarom őt!
Magyarázni mégse kellene már!
úgy érzem hinni kellene....!
Szavakon, lovagolni kellemetlen.
A szavakat visszasírni mégse mertem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
